Klaus Johannis államfő is megjelent szerdán a bukaresti szociálliberális kormány rendes ülésén, elmondása szerint azért, hogy a kabinet ne tűzzön közvita nélkül napirendre közkegyelemről rendelkező vagy a büntető törvénykönyvet módosító sürgősségi rendeletet.
Az elnök korábban arra figyelmeztette a január elején hivatalba lépett kormányt, hogy tisztsége teljes súlyával szembe fog szállni minden olyan próbálkozással, amely az igazságszolgáltatás eszközeinek megnyirbálását, a korrupt politikusok „tisztára mosását” célozza – emlékeztet az MTI.
Miután a jobboldali sajtó régóta azzal vádolta a szociálliberális kormánytöbbséget, hogy amnesztiáról és közkegyelemről szóló kormányrendeletekkel készül mentőövet dobni korrupcióval gyanúsított, bűnvádi eljárás alatt lévő politikusainak, kedden Florin Iordache igazságügyi miniszter úgy nyilatkozott: amnesztiát (a büntetett előéletet is eltörlő bűnfeledést) nem terveznek, de elképzelhető, hogy közkegyelmi jogszabállyal próbálnak majd enyhíteni a börtönök túlzsúfoltságán.
Az öt évet meg nem haladó börtönnel sújtottak remélhetnek közkegyelmet
A legfeljebb ötéves börtönbüntetésre ítélt személyek részesülhetnek közkegyelemben – derül ki az igazságügyi minisztérium által szerdán közvitára bocsátott sürgősségi kormányrendelet tervezetéből.
Bár a szerdai kormányülést megelőzően – évek óta először – semmit sem közöltek hivatalosan a sajtóval az ülés napirendjéről, az ellenzéki sajtó tudni vélte, hogy a kormány két sürgősségi rendeletet akar szerdán elfogadni, az egyikben közkegyelmet hirdetne bizonyos bűncselekmények elkövetőinek, a másikban pedig megváltoztatná a hivatali visszaélés és más bűncselekmények meghatározását.
Johannis a kormányülés elején a sajtó jelenlétében leszögezte: megállapodott Sorin Grindeanu kormányfővel, hogy a két tervezetet nem veszik fel szerdán a kormányülés kiegészítő napirendjére, és azokról csak társadalmi vita után döntenek. Az elnök szerint Grindeanu azt ígérte neki, hogy a büntetőjogot érintő esetleges döntéseket csak a tervezetek nyilvánosságra hozatala után, a szakmai szervezetekkel egyeztetve hozzák meg.
A 2014 óta hivatalban lévő Johannis első ízben élt azon alkotmányos jogával, hogy maga elnököljön egy kormányülésen. A kormányülés után Grindeanu sajtóértekezletén azt állította, hogy Johannis jelenléte nélkül sem került volna napirendre a két büntetőjogi tervezet. Szavaiból kiderült: csak akkor értesült Johannis érkezéséről, amikor az elnök már úton volt a kormánypalota felé. Az igazságügyi miniszter azt ígérte, hogy a minisztérium honlapján szerdán nyilvánosságra hozzák a tervezett módosításokat.
A román alkotmány szerint a kormány kivételes esetekben avatkozhat be azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletekkel a törvényalkotásba, amelyeket később a parlament is megvitat – és adott esetben megerősíti, módosítja, vagy elveti azokat. Laura Codruța Kövesi korrupcióellenes főügyész szerint azonban hiába vonnának utólag vissza vagy támadnának meg az alkotmánybíróságon egy közkegyelmi rendeletet, ha egyetlen óráig is hatályba lép, az – a kedvezőbb jog elve alapján – visszavonhatatlan jogi következményekkel járna. A vádhatóság vezetője egy kedd esti interjújában arra is felhívta a figyelmet, hogy a DNA ügyeinek egyharmadában hivatali visszaélés a gyanú, és amennyiben ezt törölnék a btk-ból, nemcsak gyanúsítottak százai úsznák meg a felelősségre vonást, hanem a társadalomnak sem lennének már eszközei arra, hogy behajtsa az általuk okozott kárt.
A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.
Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.
A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.
Elsőfokú (sárga) hőségriasztást rendelt el csütörtökre az ország nyugati és déli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A részmunkaidős állások lehetőségét ajánlotta Daniel David munkaügyi miniszter az ösztöndíjak számának és összegének csökkentésére vonatkozó panaszok kapcsán egy egyeztetésen.
A rendőrség elfogott egy férfit, miután hat lövést adott le Bukarestben, egy 3. kerületi étterem teraszán. Az incidensben senki sem sérült meg. A külföldi állampolgárságú férfit a gyilkossági osztályon hallgatják ki.
Nem a választópolgárokat akarta büntetni az alkotmánybíróság a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésével, de úgy értékelte, hogy az egyik jelölt megsértette a játékszabályokat – jelentette ki Laura-Iuliana Scântei alkotmánybíró egy fórumon.
szóljon hozzá!