Vegyes, arányos választási rendszert akar az RMDSZ

Az RMDSZ egyetért azzal, hogy vegyes, az arányosságot tiszteletben tartó választási rendszer legyen, kétkamarás parlamenttel, amelyben 300 képviselő és 100 szenátor van – mondta szerdán Kelemen Hunor, a szövetség elnöke azon találkozó után, amelyre Klaus Johannis államfő hívta a parlamenti pártokat.

Balogh Levente

2015. január 28., 17:042015. január 28., 17:04

Az egyeztetésen a választással kapcsolatos tennivalókról – a választási törvény módosításáról, a külföldi románok szavazásának megszervezéséről, a kampány- és pártfinanszírozásról, valamint a képviselői mentelmi jog megvonásának könnyítéséről esett szó.

Kelemen szerint a mandátumok 60–65 százalékának egyéniben, 30–35 százalékának pedig országos listán kellene eldőlnie. A képviselőházban a 300 képviselő mellett a 18 kisebbség is kapna egy-egy honatyát, a szenátusban pedig minden megye 2 szenátort kapna, a 600 ezer fő fölöttiek pedig még egyet. Az önkormányzati választásokon az RMDSZ megőrizné az egyfordulós rendszert.

Victor Ponta miniszterelnök, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) közölte: a külföldön élő románoknak regisztrálniuk kellene a voksolás előtt, és úgy vélte, a külföldi voksolást is az Állandó Választási Hatóságnak kellene lebonyolítania. Ponta korábban közölte: a PSD kisebb parlamentet akar, és a jelenleginél kevésbé széles körű mentelmi jogot. A helyi önkormányzati vezetők esetében a PSD fenntartaná az egyfordulós választást.

Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke szerint a külföldön élő román állampolgárok számára biztosítani kell a levélben szavazás lehetőségét. A PNL ugyanakkor jelezte: a helyi önkormányzati vezetők esetében kétfordulós választást akar, a parlamenti választások esetében pedig vegyes választási rendszert.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”

Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”
2025. augusztus 19., kedd

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot

A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot
2025. augusztus 19., kedd

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért

Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért
2025. augusztus 19., kedd

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka

A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka
2025. augusztus 19., kedd

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba
2025. augusztus 19., kedd

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról
2025. augusztus 19., kedd

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése

A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma. 

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése
2025. augusztus 19., kedd

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral

Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral
2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával