Erősödő adok-kapok az előválasztás kampányfinisében

Erősödő adok-kapok az előválasztás kampányfinisében

Miközben a marosvásárhelyi előválasztás gondolata a valós és őszinte magyar–magyar összefogás jegyében született, a megmérettetés napja közeledtével egyre sűrűsödik a felek és különösképpen a mögöttük álló szervezetek közötti adok-kapok.

Szucher Ervin

2015. október 04., 21:522015. október 04., 21:52

Az RMDSZ az előválasztás előtti nyilvános vitából való meghátrálással és az igazság elferdítésével vádolja Barabás Miklóst. A szövetség vezetői közleményben fejtik ki véleményüket, miszerint a civilek képviselője „megijedhetett attól, hogy nyilvánosan is megmérettesse magát”. „Ezért úgy véljük, önkényesen rászervezett a már folyamatban lévő egyeztetésre, hogy ellehetetlenítse az ilyen jellegű nyilvános szereplését” – mutatnak rá.

Jelen pillanatban ugyanis két nyilvános vita körvonalazódik: Barabás Miklós csütörtöki sajtóértekezletén az október 7-ei dátumot és a Jókai utcai Bocskai Termet jelentette be, rá kis időre viszont az RMDSZ október 8-át és a Kultúrpalota kistermét jelölte meg. A Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) által támogatott Barabás azonban kifejtette, hogy nem hajlandó az RMDSZ-ukáznak eleget tenni.

„A vitát nem az RMDSZ szervezi, és nem ő, hanem együtt, a három jelölt képviselői egyeztették le ám úgy tűnik, Barabás lavírozni próbál, hogy kibújjon a nyilvános megmérettetés alól. Azt már értjük, hogy a folyamatosan feszültséget keltő civil jelölt mit képvisel. Csak az kérdéses, hogy kinek az érdekében teszi mindezt” – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Ezzel szemben Barabás Miklós lapunknak elmondta, hogy a nyilvános vita kezdeményezője ő volt. „Már augusztus elejétől kérem az RMDSZ-t, hogy szervezze meg a vitát, de az ígérgetéseken túl semmit nem tett. Nekem nincs annyi pénzem, hogy kibéreljem a Kultúrpalotát, ezért fordultam az egyházi öregotthonhoz, hogy adja bérbe a Bocskai Termet. Mind a helyszín, mind az időpont megfelelt a másik két jelöltnek, Soós Zoltánnak és Portik Vilmosnak. Amint én bejelentettem, rá kis időre az RMDSZ-től kaptam egy elektronikus levelet, miszerint a nyilvános vitát csütörtökön a Kultúrpalotában rendezzük” – idézte fel a történteket Barabás.

A Cemo aktivistáját nem a helyszín és időpont zavarja, hanem az, hogy „az RMDSZ nem tűri meg, hogy más kezdeményezzen, mindennek úgy kell történnie, ahogy a párt diktálja”. Kérdésünkre, hogy ilyen körülmények között részt vesz-e a csütörtöki rendezvényen, azt válaszolta, hogy „jelen állás szerint nem”. Ugyanakkor okafogyottnak tartja a szerdai vita megszervezését is.

Versenyből iszapbirkózás?

A civil szervezet által támogatott tanár a Facebook-oldalán is reagált az utóbbi időben történtekre. „A minap jöttem rá, hogy bármit teszek, bármit is szeretnék üzenni a közösségnek, nem engedik, spicliket küldenek sajtótájékoztatómra, akiknek feladata zavart kelteni, közbeszólni, miközben beszélek, engem diszkreditálni a sajtó képviselői előtt. Mondhatnám azt, hogy ez is a verseny része, de nem az. Az EMNP-s jelölt soha nem tett egyetlenegy ellenséges lépést sem ellenem, nem bánt velem etikátlanul, nem gondolta és nem is állította rólam, hogy sárdobáló botrányhős vagyok. Mindezt csak a huszonöt éve regnáló RMDSZ üzeni rólam a közösségnek, mindennap tesznek irányomba mocskolódó megjegyzést, amit én szükségtelennek és etikátlannak tartok” – írta Barabás. 

A Cemo-tag egy számvetést is közzétett közösségi oldalán, melyben az RMDSZ-t egyenesen a marosvásárhelyi kétnyelvűsítés gáncsolójaként festi le. Az ellene felhozott vádakra viszont nem kíván reagálni. „Személy szerint rangomon alulinak tartom azt, hogy az engem ért vádakra válaszoljak, azokat kommentáljam” – írja vasárnapi közleményében Barabás. Ebben ugyanakkor arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy az előválasztás utolsó hetében nem kíván semmilyen politikai jellegű iszapbirkózásban részt venni, ugyanis úgy látja, hogy az előválasztásnak nevezett projekt erre a szintre süllyedt.

Vita helyett Hitler-mém

A Barabás Miklóst támogató csoport közben egy tragikomikusnak szánt kisvideóval vágott vissza a szövetségnek. A Többnyelvű Marosvásárhely oldalon közzétett Hitler-mémmel nem is annyira Soós Zoltánt, mint inkább az RMDSZ-t veszi célba. „Az előválasztások előtt egy héttel, úgy tűnik, semmi esélyünk. Még az Erdély TV-nél dolgozók sem szavaznának ránk. (…) A vásárhelyieknek elegük van az ígérgetésekből. Még a Maros Művészegyüttes ingyenes koncertje alatt is a kétnyelvű feliratokról beszéltek” – hallható A bukás – Hitler utolsó napjai című film jelenetének átírt szövege.

Ekkor a „főszereplő” úgy érzi, hogy az egész RMDSZ cserbenhagyta, és kirobban: „Rögtön szakembereknek gondoljátok magatokat, csak mert a Communitas eltart benneteket! (…) Kapott volna el inkább engem Bretfelean a kaputáblákkal, vagy hívták volna inkább rám a rendőröket a 2-es iskolában. Akkor most ránk szavaznának. De nem, mi nem foglalkoztunk ezekkel. (…) Tökéletlenek, amik vagyunk! (…) De ha azt gondoljátok, hogy ezután kiállok a kétnyelvű feliratokért, akkor nagyon tévedtek. (…) Már csak Florea segíthet rajtam.”

Kérdésünkre, hogy tényleg viccesnek tartja Hitler bőrébe bújtatni Soós Zoltánt, a megyei múzeum igazgatóját, Barabás Miklós kifejtette: a videót mémként kell kezelni, szó se róla, hogy valamiféle hasonlóság lenne Soós és a náci diktátor között. „A párbeszéd magyar szövegén van a lényeg” – szögezte le Barabás. A lapunk által megkeresett Brassai Zsombor elmondta, hogy látta a videót, de nem szándékozik azt minősíteni. „Egyszerűen nem foglalkoztat” – zárta le a témát az RMDSZ megyei elnöke.

Az RMDSZ és a Cemo közti csörtéből eddig a harmadik fél, a néppárt megyei elnöke, Portik Vilmos jött ki a legjobban. Mivel a civilek úgy értékelik, hogy Soóssal ellentétben, a legfiatalabb jelölt programjában aránylag tisztességesen felvállalja a magyar ügyet, nem támadták. A Soós Zoltánnal ápolt kapcsolata az RMDSZ részéről is megkímélte az övön aluli ütésektől.

Előzetes regisztráció kell

Eközben a szervezők ismételten felhívják a szavazni készülők figyelmét, hogy az október 11-én tartandó előválasztáson csak előzetes regisztrálás következtében élhetnek demokratikus jogukkal. Regisztrálni október 8-áig, csütörtökig a www.elovalasztas.ro honlapon, a három magyar párt székhelyén, a történelmi egyházaknál, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) irodájában vagy a házról házra járó önkénteseknél lehet.

A választói névjegyzékbe feliratkozott személyeknek nem kell attól tartaniuk, hogy valaki kiszolgáltatja vagy egyéb célra használja személyes adataikat, biztosítanak a szervezők, akik szerint a személyes adatok feldolgozására és szabad használatára vonatkozó 2001/677-es törvény értelmében járnak el. Az urnák elé csak a marosvásárhelyi lakhellyel rendelkező, 18. életévüket betöltött és előzőleg regisztrált személyek járulhatnak.

A magyar történelmi egyházak segítségével az előválasztást szervező három párt igyekezett a város minden részébe egy-egy körzetet berendezni. A hétvégéig 12 körzet létezéséről lehetett tudni, azonban a szervezők azon dolgoztak, hogy legalább még kettőt-hármat tudjanak létesíteni. A szavazni vágyók és jogosultak nemcsak a jelöltek, hanem a történelmi magyar egyházak által felajánlott helyiségek közül is választhatnak. A voksolás helyszíne nincs lakhelyhez kötve, de a számítógépes rendszerrel könnyen kiszűrhetők az esetleges „duplázók”.

Kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha olyanok, akik elmulasztottak október 8-áig regisztrálni, mégis beállítanak a szavazási körzetekbe, az RMDSZ megyei ügyvezetője, Kovács Levente leszögezte: játék közben senkinek a kedvéért nem változtathatnak a szabályokon.

„Aki valóban részt szeretne venni az előválasztáson, annak tavasztól mostanáig szinte fél év állt rendelkezésére, hogy regisztráljon. Ha még nem tette meg, csütörtökig megteheti, de utána semmi szín alatt” – fejtette ki az RMDSZ ügyvezető elnöke. Bár remélik, hogy nem lesz rendbontás, a szervezők ezt a forgatókönyvet is számításba vették. Marosvásárhelyen újdonságszámba megy a regisztrációs procedúra, ráadásul 2000 tavasza óta a politikum egyszer sem vonta be a lakosságot urnás előválasztásokba.

Óvnák az összefogást

A versengés és az ilyenkor elkerülhetetlen súrlódások ellenére is a három magyar párt vezetője – Brassai Zsombor (RMDSZ), Biró Zsolt (MPP) és Jakab István (EMNP) – bízik abban, hogy mind a jelöltek, mind támogatóik, mind a magyar közösség méltósággal, higgadtsággal, a nemes ügy iránti tisztelettel és józansággal áll hozzá az eseményekhez. Ugyanakkor már most elhatárolódnak minden botránykeltéstől.

„Közös érdekünk, hogy vigyázzunk az összefogás épségére, Marosvásárhely esélyére. Mi mindenekelőtt a marosvásárhelyi magyarság jövőjét tartjuk szem előtt, személyes ambícióinkat e célnak rendeljük alá” – írják közös közleményükben. A három alakulat külön-külön is arra biztatja tagságát és szimpatizánsait, hogy minél nagyobb számban járuljanak az urnák elé, ahol az RMDSZ-es Soós Zoltán, az EMNP-s Portik Vilmos, illetve a Civil Elkötelezettség Mozgalom által támogatott Barabás Miklós közül választhatják ki a jövő évi önkormányzati választásokon induló magyar polgármesterjelöltet.

Együttműködik, de versenyez is az RMDSZ és az MPP

Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) együttműködésre törekszik a jövő évi önkormányzati választásokon, de természetesnek tartják a választás szabadságának az érvényesítését minden olyan településen, ahol a magyar–magyar verseny nem veszélyezteti a nemzeti érdekérvényesítést, közölte vasárnap az MPP.

A párt közleménye szerint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Biró Zsolt MPP-elnök pénteken egyetértett ebben. A felek folytatják a tárgyalásokat, és minden egyes magyarlakta településre megkeresik a legjobb megoldást. Leszögezték: „sportszerű megmérettetésre kell törekedni, hogy ne keletkezzenek olyan sebek, amelyek a választások múltával is mérgezik a helyi közösségek életét, ellehetetlenítik az együttműködés lehetőségét” – áll a közleményben.

Eszerint az MPP elnöke sürgette a két párt által közösen elkészített székelyföldi autonómiatervezet parlamenti beterjesztését. A párt közölte: nem ért egyet az RMDSZ-állásponttal, mely szerint „ma nem időszerű autonómiáról beszélni Romániában”. „Az autonómiáról mindaddig időszerű beszélni, ameddig azt meg nem valósítjuk” – mondta Biró Zsolt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén

Terelőút tehermentesíthet idén több erdélyi települést: a szerencsés megyeszékhelyek, városok és községek közül Sepsiszentgyörgy, Temesvár, illetve a Bihar megyei Élesd, Belényes és Váradszentmárton is új útnak örülhet, ha minden jól megy.

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén
2024. április 08., hétfő

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos

A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos
2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron
2024. április 08., hétfő

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében

A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében
2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről