Falcă ellenzi a magyar jelképek utáni nyomozást

Élesen bírálta Gheorghe Falcă, Arad polgármestere hétfőn a rendőrséget és a prefektúrát, amiért a polgármesteri hivatalban elhelyezett magyar nyelvű oklevél, valamint a helyi magyar iskolára kitűzött magyar nemzeti zászló ügyében tájékoztatást kértek.

MTI

2015. február 02., 20:372015. február 02., 20:37

Az elöljáró egy hétfői sajtótájékoztató keretében közölte, hogy az aradi rendőrség és a prefektúra az Új Jobboldal nevű, szélsőségesen nacionalista román szervezet helyi vezetőjének feljelentése nyomán magyarázatot kért a polgármesteri hivataltól, hogy Bognár Levente alpolgármester irodájának közelében miért van kifüggesztve egy magyar nyelvű oklevél. Hasonló átiratot kapott az aradi Csiky Gergely Főgimnázium vezetősége is az iskolára kitűzött egyik zászló miatt.

A polgármester meglepődésének adott hangot, hogy a rendőrség ilyen ügyekkel foglalkozik. Kijelentette: értelmetlen a rendőrség kezdeményezése, de válaszolnia kellett a hivatalos átiratra, amelyben tájékoztatást adott az oklevél tartalmáról és kifüggesztésének körülményeiről.

Mint mondta, az oklevél egy fénymásolat arról a dokumentumról, amely szerint 1869-ben a város díszdoktori címet adományozott Aczél Péter akkori aradi polgármesternek. Az oklevél egy kiállítás része, amelyet az Arad megyei múzeum szervezett. Ennek keretében a várossal kapcsolatos régi dokumentumokat mutatnak be.

A rendőrség a magyar iskolára kifüggesztett magyar zászlóról is érdeklődött, amelyet az iskola az egyik magyarországi testvérintézménytől kapott.

Falcă elmondta, hogy a gyulai román iskolában csak a román zászló van kifüggesztve, ennek ellenére a magyar hatóságok nem viselkedtek úgy, mint a román hatóságok.

„Áprilisban kapok egy oklevelet Budapesten, és természetes, hogy kiteszem a polgármesteri hivatalban. A Gyulán működő Nicolae Bălcescu Román Gimnáziumban csak egyetlen zászló van kifüggesztve, a román, de senki nem haragudott meg ezért. Magyarország Romániával együtt része az Európai Uniónak, ezért, kedves prefektúra és rendőrség, azt hiszem, sok egyéb fontosabb dolgotok van, minthogy arról kérdezzetek, miért vannak oklevelek az intézmény falain, és mit jelképeznek ezek. Azt hiszem, ez már túl sok” – mondta Arad polgármestere a Mediafax hírügynökség jelentése szerint.

Romániában – főleg a Székelyföldön – az elmúlt években vita alakult ki a magyar többségű önkormányzatok és a román állami intézmények között arról, hogy milyen körülmények között használhatók a magyar nemzeti és a székely jelképek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban

Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.

Együtt átélni azt, amit Szent István királyunk tett: erdélyi Erzsébet-táboros diákok az Országházban
2025. augusztus 23., szombat

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért

A kolozsvári nemzetközi repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának célja, hogy 2045-re a légi utasforgalom eléje az évi 10 millió főt.

Kolozsvár a fellegekben jár: több száz millió euró landol évi 10 millió légi utasért
2025. augusztus 22., péntek

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége

Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége
2025. augusztus 22., péntek

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség
2025. augusztus 22., péntek

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban

Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban
2025. augusztus 22., péntek

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről

Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről
2025. augusztus 22., péntek

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna

Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna
2025. augusztus 22., péntek

Béke, ami összeköt – őshonos kisebbségekről, európai felelősségről a Kolozsvári Magyar Napokon

A béke nem csupán a háborúk elkerüléséről szól, hanem arról is, hogy a nemzeti közösségek a saját nyelvükön, saját kultúrájukban élhessenek szülőföldjükön.

Béke, ami összeköt – őshonos kisebbségekről, európai felelősségről a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 22., péntek

Erdély számos vidékén szükség lesz pénteken esernyőre

Zivataros lesz az időjárás pénteken szinte az egész országban – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Erdély számos vidékén szükség lesz pénteken esernyőre
2025. augusztus 22., péntek

Miniszter: nem a gyár illetékesei jelentették a hatóságoknak a kudzsiri fegyvergyárban bekövetkezett robbanást

A Fehér megyei Kudzsiron működő fegyvergyárban történt tűzesetet nem a vállalat alkalmazottai, hanem egy szomszéd jelentette a 112-es segélyhívó számon, és a segélyhívó diszpécserei azt hitték, hogy tréfáról van szó – árulta el a gazdasági miniszter.

Miniszter: nem a gyár illetékesei jelentették a hatóságoknak a kudzsiri fegyvergyárban bekövetkezett robbanást