Nem ment át az Országgyűlésen a kormány alkotmánymódosítása

Nem ment át az Országgyűlésen a kormány alkotmánymódosítása

Fotó: MTI

Nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást kedden a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslata, amely kimondta volna, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.

MTI

2016. november 08., 11:212016. november 08., 11:21

2016. november 08., 11:582016. november 08., 11:58

Az előterjesztés 131 igen szavazatot kapott a szükséges 133 helyett. A javaslatra csak a kormánypárti képviselők szavaztak igennel; az ellenzékiek közül hárman – Fodor Gábor, Kész Zoltán és Kónya Péter független képviselők – nemmel voksoltak, a többiek nem nyomtak gombot. Az előterjesztés elfogadásához valamennyi képviselő kétharmadának támogatására, vagyis legalább két ellenzéki szavazatára is szükség lett volna.

A kormányfő az október 2-i kvótanépszavazás után tett javaslatot az alaptörvény módosítására, amelyről több frakcióközi egyeztetést is tartottak. Orbán Viktor szerint az alaptörvény módosítása azt az új egységet fejezi ki, amely a kvótareferendum után jött létre. „Az alkomtányos identitás kérdése a jövő egyik fontos, de az is meglehet, hogy legfontosabb kérdése, és egyben a Brüsszellel fennálló vitáink summázata is\" – fogalmazott a miniszterelnök javaslata tárgyalásakor.

Az öt cikkből álló változtatás értelmében bekerült volna az alaptörvénybe, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be, idegen állampolgár – a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek kivételével – Magyarország területén az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban, a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet. Korábban egyik ellenzéki képviselőcsoport sem támogatta feltétel nélkül a módosítást. A Jobbik például a letelepedési kötvény megszüntetését támasztotta elvárásként, míg az MSZP szükségtelennek tartja a változtatást, ezért már a javaslat tárgyalásában sem vett részt, az LMP pedig jelezte, nem nyomnak gombot a szavazáson.


A szavazáson az MSZP és a Jobbik képviselői is molinókkal tiltakoztak az ülésteremben, őket Latorcai János levezető elnök figyelmeztette a tiltott szemléltető eszközök miatt. A Jobbik molinóján az állt, hogy „Az a hazaáruló, aki pénzért terroristát is beenged\", a szocialisták áthúzott helikoptert ábrázoló lapokat mutattak fel. Egyébként a kormány azért nem szüntette meg a letelepedési kötvényt, mert szerinte ez és az alaptörvény-módosítás nem függ össze egymással.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 09., csütörtök

Nukleáris együttműködésről, milliárdos beruházásokról tárgyalt Orbán és Hszi Csin-ping

Jelen pillanatban 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában, csütörtökön Budapesten.

Nukleáris együttműködésről, milliárdos beruházásokról tárgyalt Orbán és Hszi Csin-ping
2024. május 09., csütörtök

A keleti-nyugati együttműködés nem veszély, hanem lehetőség: a kínai elnököt fogadta a magyar államfő

A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.

A keleti-nyugati együttműködés nem veszély, hanem lehetőség: a kínai elnököt fogadta a magyar államfő
2024. május 09., csütörtök

Halálos áldozatokat követeltek az orosz légicsapások, Zelenszkij a náci Németországhoz hasonlította Putyin Oroszországát

Két ember meghalt a dél-ukrajnai Nikopol várost ért orosz légi csapásokban – közölték a helyi hatóságok csütörtökön.

Halálos áldozatokat követeltek az orosz légicsapások, Zelenszkij a náci Németországhoz hasonlította Putyin Oroszországát
2024. május 09., csütörtök

Putyin a győzelem napi ünnepségen: „a nácizmus igazolása” része a nyugati elit politikájának

Oroszország elutasítja bármely állam vagy szövetség törekvését a kizárólagosságra, tudja, hová vezetnek a túlzott ambíciók – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.

 

Putyin a győzelem napi ünnepségen: „a nácizmus igazolása” része a nyugati elit politikájának
2024. május 09., csütörtök

Még több támogatást akar Washington adni Ukrajnának az oroszok elleni háborúhoz

Az Egyesült Államok kormánya további finanszírozási csomagokon dolgozik Ukrajna számára – közölte Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője egy szerdai sajtótájékoztatón.

Még több támogatást akar Washington adni Ukrajnának az oroszok elleni háborúhoz
2024. május 09., csütörtök

Románia példaértékű az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság terén – vélekedett Iohannis washingtoni díjának átvételekor

Románia példaértékűnek számít az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság terén is – ezt állította Klaus Iohannis román államfő, amikor helyi idő szerint szerdán este átvette az Atlanti Tanács nevű politikai think tank díját.

Románia példaértékű az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság terén – vélekedett Iohannis washingtoni díjának átvételekor
2024. május 09., csütörtök

Súlyos: Biden azzal fenyeget, hogy leállítja az Izraelnek szánt fegyverszállítmányokat

Joe Biden amerikai elnök szerdán először jelentette ki, hogy leállítaná az Izraelnek szánt amerikai fegyverszállítmányok egy részét, ha Benjámin Netanjahu miniszterelnök nagyobb inváziót rendelne el Rafah városában.

Súlyos: Biden azzal fenyeget, hogy leállítja az Izraelnek szánt fegyverszállítmányokat
2024. május 08., szerda

Tovább lendíthet a kétoldalú kapcsolatokon a kínai államfő budapesti látogatása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Tovább lendíthet a kétoldalú kapcsolatokon a kínai államfő budapesti látogatása
2024. május 08., szerda

Az uniós tagállamok megállapodtak abban, hogy a befagyasztott orosz pénzekből származó nyereséget Ukrajna kapja meg

Az európai uniós tagállamok nagyköveti szinten elvben megállapodtak „az Oroszország lekötött vagyonából származó rendkívüli bevételekkel kapcsolatos intézkedésekről”, a pénz Ukrajna helyreállítását és katonai védelmét fogja támogatni.

Az uniós tagállamok megállapodtak abban, hogy a befagyasztott orosz pénzekből származó nyereséget Ukrajna kapja meg
2024. május 08., szerda

Zelenszkij meghívta Orbán Viktort a Svájcban rendezendő békecsúcstalálkozóra

Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén – emelte ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X közösségi portálon.

Zelenszkij meghívta Orbán Viktort a Svájcban rendezendő békecsúcstalálkozóra